Mária lelkének szépsége és érintetlensége

Jézus Máriára alkalmazza a Példabeszédekben található következô idézetet, amelyet általában az isteni Bölcsességre vonatkoztatnak:

               ,,Alkotó munkája elején teremtett az Úr, ôsidôktôl fogva, mint legelsô művét. Az idôk elôtt alkotott, a kezdet kezdetén, a föld születése elôtt. Amikor létrehozott, még ôsvizek sem voltak, és a forrásokból még nem tört elô víz. Mielôtt a hegyek keletkeztek volna, korábban hívott létre, mint a halmokat, amikor a földet és a mezôket még nem alkotta meg, és a föld elsô rögét sem. Ott voltam, amikor az eget teremtette, s az ôsvíz színére a kört megvonta, amikor a felhôket fölerôsítette, s az ôsforrások erejét megszabta, amikor kijelölte a tenger határát -- és a vizek nem csaptak ki -- amikor megrajzolta a föld szilárd részét. Ott voltam mellette, mint a kedvence, napról napra csak bennem gyönyörködött, mindig ott játszottam a színe elôtt.'' (Péld 8,22-30)

Ez ôrá vonatkozik, a szép Anyára, a szent Anyára, a Bölcsesség Szűz Anyjára, Én vagyok a Bölcsesség. Isten vigasztalását és örömét találta benne, az a Hármas Egy Isten, aki titeket kormányoz és szeret, és akinek az emberek annyi szomorúságot okoznak. Miatta folytatta az emberi nemet akkor, amikor az elsô próbáratételnél az megérdemelte, hogy megsemmisítse. Miatta részesültetek bocsánatában.

               Akarta Máriát, hogy szeresse ôt. Ó, nagyon megérte, hogy megteremtse az embert és hagyja élni, és hogy elhatározza: megbocsát neki, csak azért, hogy övé legyen a Szép Szűz, a Szent Szűz, a Szeplôtelen Szűz, a Szeretett Szűz, a Kedvelt Leány, a Legtisztább Anya, a Szeretett Jegyes! Oly sokat adott nektek, és még többet is adott volna, csakhogy Isten birtokolja kedves Teremtményét, napjának Napját, kertjének Virágát. És továbbra is oly sokat ad ôáltala, az ô kérésére, hogy neki örömöt szerezzen, mert Mária öröme megörvendezteti Istent és növeli fényének ragyogását, a mennyország nagy fényét. Minden felragyogása egy kegyelem a világegyetemnek, az emberi nemnek, maguknak az üdvözülteknek, akik pompás allelujával válaszolnak minden isteni csodára, amelyet a Szentháromság azért művel, hogy lássa a Szűz örvendetes mosolyának ragyogását.

Isten egy királyt akart adnia világegyetemnek, amelyet a semmibôl teremtett. Egy királyt, aki anyagi természeténél fogva az elsô minden anyagból létrehozott teremtmény között. Egy királyt, aki a szellemi természete révén kissé marad csak alul az isteninek, aki egyesül a Kegyelemmel, mint elsô, ártatlan napjaiban. A Legfelsôbb Értelem ismeri a legtávolabbi idôk eseményeit is. Szüntelenül szeme elôtt van minden, ami volt, van és lesz. Míg a múltat szemléli, és a jelenlevôt figyeli, íme, mélyen belelát tekintete a jövôbe. Tudja, miként fog meghalni az utolsó ember. Mindig tudta, hogy az általa teremtett király, akinek rendeltetése volt, hogy félisten legyen mellette az égben, az Atya örököse legyen, elköveti majd maga ellen a bűntényt, amellyel megöli a Kegyelmet, és ezáltal megfosztja magától az eget.

De akkor miért teremtette? Bizonyára ezt kérdezik sokan. Jobbnak tartanátok, ha nem lett volna? Nemde érdemes volt megérnie a földnek azt a napot, amelyben megismeri és csodálja a végtelenül szépet, akit Isten keze helyezett el a világegyetemben?

               Ki számára hozta volna létre ezeket a csillagokat és bolygókat, amelyek nyilakként száguldanak az égbolton?

               Ki számára teremtette a tengert? Értetek teremtette az eget éppúgy, mint a tengert, a folyókat, a tavakat, a patakokat, a tiszta forrásokat. Mindezek arra szolgálnak, hogy titeket hordozzanak, tápláljanak, szomjúságtokat oltsák, megtisztítsanak. És szolgálják a Teremtôt is, és nem lépik túl medrüket, hogy elborítsanak titeket, amint megérdemlitek.

Ki számára teremtette volna az állatok megszámlálhatatlan családját, amelyek éneklô virágokként repülnek, amelyek titeket szolgálnak, nektek dolgoznak, táplálnak, szórakoztatnak, mint királyukat?

               Ki számára teremtette volna a növények számtalan fajtáját, a pillangóknak látszó virágokat, a drágakövekként csillogókat, amelyek mozdulatlan madaraknak látszanak?

               Kinek teremtette volna az ásványokat a föld méhében, ha nem valakinek, aki nem Isten, hanem Isten gyermeke, az ember?

               Istennek semmire sincs szüksége ahhoz, hogy boldog legyen. Ô elégséges önmagának. Nem kell gyönyörködnie másban, csak önmagában. Mindaz, amit teremtett, egy porszemnyivel sem növelte végtelen boldogságát, szépségét, életét, hatalmát. Mindent az ember számára teremtett, akit meg akart tenni műve királyának.

Érdemes élni azért, hogy lássátok Istennek annyi művét, és elismerjétek hatalmát, amit nektek ajándékozott. Hálásaknak kell lennetek azért, hogy éltek. Akkor is hálásaknak kellene lennetek, ha csak földi célja lett volna életeteknek.

               Isten, aki mindent tud, már az ember megteremtése elôtt tudta, hogy az rabló és gyilkos lesz. Mivel Isten végtelenül jó, már a bűn elkövetése elôtt gondolt annak megsemmisítésére. Ennek eszköze én vagyok, az Ige. Annak eszköze pedig, hogy én működni tudjak: Mária. És Isten megteremtette a Szüzet fenséges gondolatában. Mindent értem, az Atya kedves Fiáért teremtett.

Ahhoz, hogy testté váljak, anyára volt szükségem. Ahhoz, hogy Isten legyek, Istennek kellett atyámnak lennie. Íme, akkor Isten megteremtette magának a Jegyest és azt mondta neki:

               -- Jöjj velem! Oldalamnál lásd, mennyit teszek Fiunkért. Figyeld és örvendezz, örök Szűz, örök Leány, töltse be mosolyod ezt a mennyet, és adja meg az angyaloknak a kezdôhangot, és tanítsa meg a mennyet az égi összhangra. Én nézlek téged, és olyannak látlak, amilyen leszel, ó, Szeplôtelen Asszony, aki most csak lélek vagy, lélek, aki boldoggá tesz engem. Nézlek téged, és a te szemed kékségét adom a tengernek és az égboltnak, hajad színét a szent búzának, fehérségedet a liliomnak, selymes bôröd rózsaszínűségét a rózsának. A gyöngyöket a te parányi fogaidról mintázom, a te ajkadat nézve alkotom meg az édes epret. A fülemüle torkába helyezem el a te hangodat, és a gerléébe a sírásodat. Olvasom jövendô gondolataidat, hallom szíved verését, és az indít a teremtésben. Jöjj, Örömöm, legyen játékszered a világ, mert te vagy az én gondolatom táncoló fénye. Tieid a csillagok koronái, helyezd a holdat gyengéd lábad alá, övezd fel magadat a tejút csillagövével. Érted vannak a csillagok és a bolygók. Jöjj, és örvendj, látva a virágokat, amelyekkel Gyermeked játszani fog. Jöjj és lásd, amint megteremtem a juhokat és bárányokat, a sasokat és a galambokat. Légy mellettem, miközben kialakítom a tengerek és folyók medrét, felemelem a hegyeket, és befestem azokat hóval és erdôkkel, amíg elvetem a füvet, a fákat és a szôlôket, megalkotom számodra az olajfát, számodra, aki a békét hordozod, és aki az eucharisztikus Szôlôt szôlôtôként megtermed. Fuss, repülj, örvendezz, Szépem, és az egész világ, amelyet óráról órára megteremtek, tanulja meg tôled, Szerelmemtôl, hogy engem szeressen, és hogy szebbé legyen a te mosolyod által, Fiamnak Anyja, Mennyországomnak Királynôje, Istened Szerelme.

És amikor látom a Tévedést, és csodálom a Tévedés Nélkülit, azt mondom:

-- Jöjj hozzám, te, aki megszünteted az emberi engedetlenség által okozott keserűséget, a sátánnal való emberi paráználkodást, az emberi hálátlanságot. Veled aratok gyôzelmet a sátánon.

               Isten, a Teremtô Atya megteremtette a férfit és a nôt a szeretet oly tökéletes törvényével, hogy annak tökéletességét ti nem vagytok képesek felfogni. Nem vagytok képesek felfogni, mivé vált volna az emberi nem, ha nem fogadta volna el a sátán tanítását!

               Süvölts, sátán, haragodban, miközben ô megszületik. Ez a Gyermek legyôzött téged! Mielôtt te lázadóvá, álnokká, megrontóvá váltál volna, ô már legyôzött téged. Ennek a most született kisdednek a lehelete megtisztítja a világot a te bűzödtôl. Le vagy gyôzve! Az ô neve, tekintete, tisztasága lándzsaként, villámként, kôként hatol át rajtad, ver le téged, bebörtönöz téged pokoli barlangodba, te átkozott, aki elvetted Istentôl annak örömét, hogy minden teremtett ember Atyja legyen.

Most vereséget szenvedtél egy Asszonyban és egy Asszony által. Ô ellenáll minden kísértésednek és megvédi szeplôtelen tisztaságát. Mostantól fogva, aki szereti ôt, visszatér Istenhez, hogy Istené legyen. Megvigasztalja az anyákat, akik nem tudják fájdalom nélkül megszülni gyermekeiket. Mostantól fogva Mária a jegyesek vezetôje, a haldoklók anyja, aki megédesíti számukra a halált és megvédi ôket tôled, átkozott, és melléjük áll, amikor Isten megítéli ôket.

               A Szűz szüzessége! Jöjjetek, elmélkedjetek ezen a mélységes szüzességen, ezen a szédületes mélységen! Még a kolostorba vonultak szüzessége sem tökéletes Anyám szüzességéhez hasonlítva. Az emberekben mindig megmarad az eredeti bűn által okozott gyengeség, a Szűzben azonban nincs ennek nyoma. Az ô lelke szép és érintetlen, olyan, amilyennek az Atya elgondolta ôt eltöltve minden kegyelemmel.

Ô a Szűz. Ô az Egyetlen. Ô a Tökéletes. Ô a Teljes. Ilyennek gondolta ki ôt Isten, ilyennek teremtette, ilyen maradt, ilyenként koronázta meg. Örökké ilyen.

               Ô a Szűz. Az érinthetetlenségnek, a tisztaságnak, a kegyelemnek a mélysége, amely elvész az Istenben, akitôl eredt. Érinthetetlen. A Tisztaság. A legtökéletesebb Kegyelem.

               Ez Isten visszavágása a sátánnak. Minden megszentségtelenített teremtmény ellenében felemeli ezt a tökéletes Csillagot. Minden helytelen kíváncsiság ellen ôt, akit egyedül Isten szeretete érdekel. Minden gonosz tudás ellen ôt, a fenséges Tudatlant. Ô nemcsak a lealacsonyított szeretetet nem ismeri, hanem az Isten által a jegyeseknek adott szeretetet sem. Sôt, mi több, nem ismeri a bűn örökségét, melegágyát sem. Benne csak a fagyos bölcsesség van meg és a lángoló isteni szeretet. Tűz, amely felvértez a test hidegsége ellen, mert átlátszó tükör az oltáron, ahol egy Isten eljegyzi magát egy Szűzzel, és nem alacsonyodik le, mert tökéletessége átöleli azt, aki, amint az a jegyeshez illik, aláveti magát neki, mert Asszony, de szeplôtelen, mint ô.

(1-29)