Szűz Mária születése

Anna egy fullasztó, meleg napon kimegy a kertbe, ahol Joakim dolgozik. Látszik, hogy már közel áll a szüléshez. Jónak látja visszatérni a házba.

-- Fáj? -- kérdezi Joakim.

-- Nem. De érzem azt a nagy békét, amelyet éreztem a templomban, amikor megkaptam a kegyelmet, és amit akkor is éreztem, amikor megtudtam, hogy anya vagyok. Olyan, mint egy elragadtatás. Édes álom a test számára, miközben a lélek örvendezik, és olyan béke tölti el, aminek nincs emberi hasonlata. Szerettelek téged, Joakim, és amikor beléptem a házadba és azt mondtam magamban: ,,Egy igaz embert jegyeztem el'', békét éreztem, és ugyanígy minden alkalommal, amikor szeretettel gondoskodtál Annádról. De ez a béke másféle. Gondolom, olyan, mint ami Jákob lelkét árasztotta el, amikor angyalokkal álmodott, vagy még inkább hasonló Tóbiás örvendetes békéjéhez, miután Rafael felfedte neki kilétét. Minél inkább megízlelem, annál inkább növekszik. És mintha felszállnék a kék égbe... és nem tudom miért, mióta érzem ezt a békés örömöt, énekelek a szívemben, mint az öreg Tóbiás. (Vö. Tób 12, 13,1-23) Úgy tűnik nekem, hogy ezt erre az órára írták... erre az örömre... Izrael földje számára, amely megkapja ôt... Jeruzsálem számára, amelynek bűne most bocsánatot nyer... de..., ne nevessétek ki egy anya ábrándozását..., de amikor azt mondom: ,,Adj hálát az Úrnak a jókért, és áldd az örökkévaló Istent azért, hogy felépítse benned Tabernákulumát'', azt gondolom, hogy az fogja felépíteni Jeruzsálemben az igaz Isten Tabernákulumát, aki most születik... és még arra is gondolok, hogy többé nem a Szent Városról, hanem az én gyermekemrôl jövendölt, amikor énekében azt mondta: ,,Ragyogó fényben fogsz úszni, a föld minden népe leborul elôtted, jönnek a nemzetek ajándékot hozva neked, imádják benned az Urat és szentnek tekintik földedet, mert benned hívják segítségül a Nagy Nevet. Boldog leszel fiaidban, mert mindnyájan áldottak lesznek, és egyesülnek az Úr közelében. Boldogok, akik szeretnek téged és örvendenek békédnek...'' És én leszek az elsô az örvendezôk közül, én, az ô boldog anyja.

A hosszú ideig tartó szárazság heves viharral végzôdik, amint Anna, Joakim és két munkása elérik a házat. Estefelé annyira erôsödik a vihar és a villámlás, hogy az egyik munkás megjegyzi:

-- Úgy látszik, mintha a sátán kijött volna ördögeivel a pokolból. Nézzétek azokat a fekete felhôket! Kén szaga van a levegônek, és a szél süvöltése mintha átkokat szórna...

               Közben Anna közel áll a szüléshez. Minden gyorsan és jól halad. A vihar hirtelen megszűnik az utolsó villámcsapással, amely éppen a házuk elôtt csap le. Utána hallják a kis Mária sírását. Hatalmas szivárvány tűnik fel az égen, olyan szép, amilyet még nem láttak. Csodálkozva nézik mindnyájan. Noha még nem ment le a nap, máris feltűnik egy ragyogó csillag, amely hatalmas gyémántként tündököl az égen. A telihold is fényesen ragyog.

De nem kevésbé szép látványt nyújt a kis Mária, rózsásan szôke hajával, kedves arcával, apró kis kezével és lábával. Amikor visszaadják a kis Máriát Annának, ô mosolyogva mondja:

-- Ô a Csillag. Az ô jele van az égen. Mária a béke szivárványa! Mária, csillagom! Mária, tisztaságos hold! Mária a mi gyöngyünk!

-- Máriának nevezed ôt?

-- Igen, Mária, csillag és gyöngy és fény és béke...

-- De ez keserűséget is jelent... Nem félsz, hogy szerencsétlenséget hoz rá?

-- Isten vele van. Az övé, még mielôtt létezett volna. Ô vezeti majd útjain és minden keserűséget mennyei mézzé változtat. Most légy a te mamádé... még egy kissé, mielôtt egészen Istené lennél...

(1-22)