Anna anyává lesz

Joakim és Anna házában sok virágzó ág van a virágvázákban. A gyümölcsöskertben pompás színekben virágoznak a fák. Anna egy kisebb szövôszéknél ül, és szép vásznat szô, énekelve, az ének ritmusára mozgatva a lábát. Énekel és mosolyog... Kire? Önmagában, valamit lát bensôleg. Az ének lassú és mégis vidám, ismétlôdik, mind erôsebben és biztosabban, boldoggá téve Annát. Nagyon egyszerű, kedves a szövege:

-- Dicsôség a mindenható Úrnak, aki szerette Dávid gyermekeit! Dicsôség az Úrnak!

               Az ô legnagyobb kegyelme meglátogatott engem az égbôl.

               A régi fa új ágat hajtott, és én boldog vagyok.

               A Fény Ünnepén vetette el magvát a reménység,

               és Niszan havában kicsírázik illatozva.

               Mint tavasszal a mandulafa, kivirágzik a testem.

               Estére meghozza gyümölcsét.

               Ezen az ágon van egy rózsa, egy nagyon édes alma,

               egy ismét felragyogó csillag, egy áratlan gyermek.

               A ház öröme, a férj és a feleség öröme.

               Dicséret Istennek, Uramnak, aki megkönyörült rajtam.

Azt mondta nekem a fénye: ,,Egy csillag jön hozzád.''

               Dicsôség, dicsôség! Tiéd lesz a fának ez a gyümölcse,

               az elsô és az utolsó, szent és tiszta, mint az Úr ajándéka.

               Tiéd lesz, és általa jön az öröm és a béke a földre.

               Repülj, orsó! A fonál gyolcsot köt a kisded számára.

               Ô megszületik! Szívem éneke hozsannázva száll Istenhez.

Joakim belép, amikor Anna már negyedszer ismétli énekét.

-- Boldog vagy, Anna? Olyannak tűnsz, mint egy madár, amely meghozza a tavaszt. Miféle ének ez? Sose hallottam senkitôl sem. Honnan jön?

-- A szívembôl, Joakim.

               Anna feláll, és nevetve megy a férjéhez. Sokkal fiatalabbnak és szebbnek látszik, mint eddig.

-- Nem tudtam, hogy költô vagy -- mondja a férj, és csodálkozva nézi ôt.

               Nem látszanak idôs házaspárnak. A fiatal jegyesek gyengéd tekintetével néznek egymásra.

-- A kert végébôl jöttem, amikor meghallottam az énekedet. Évek óta nem hallottam a szerelmes galamb hangodat. Elismételnéd nekem ezt az éneket?

-- Elismételtem volna akkor is, ha nem kérted volna. Izrael gyermekei mindig énekkel fejezték ki reményüket, örömüket és fájdalmukat. Én is az énekre bíztam nagy örömöm kifejezését magamnak és neked. Igen, magamnak is, mert olyan nagy dolog, hogy jóllehet biztos vagyok benne, mégis, még mindig nem tűnik igaznak elôttem... -- és elkezdi az éneket, de amikor elérkezik ehhez a ponthoz: ,,Ezen az ágon van egy rózsa, egy nagyon édes alma, egy csillag...'', elôbb remegni kezd a hangja, utána megtörik, és örvendezve felsóhajtva néz Joakimra. Feláll, átöleli ôt, és felkiált:

-- Anya vagyok, kedvesem! -- és férje kitárt karja közé veti magát, aki átöleli boldog feleségét, szívén tartva ôt.

               A legtisztább és legboldogabb ölelés, amit eddig a világon láttak. Tiszta és lángoló a tisztaságában. Joakim kedvesen megrója Annát, akinek hajába már fehér szálak vegyülnek:

-- És nem árultad el nekem...

-- Biztos akartam lenni benne... Ilyen öreg korban... anyának tudni magamat... Nem tudtam elhinni, hogy igaz... és nem akartam, hogy aztán annál keserűbb legyen a csalódásod. December vége óta érzem, hogy méhem mélyén megújul, és amint mondom, új ágat hoz. De most ezen az ágon biztos a gyümölcs... Látod? Ez a gyolcs már annak készül, aki jön.

-- Nem ez az a len, amit októberben Jeruzsálemben vettél?

-- De igen. Utána megszôttem, amíg várakoztam... és reméltem. Reméltem, mert az utolsó napon, miközben imádkoztam a templomban, közel menve, amilyen közel csak mehet egy asszony az Isten Házához, és már este volt... emlékszel, mit mondtam? ,,Még, még egy kicsit...!'' Nem tudtam elmenni onnan anélkül, hogy ne részesedtem volna a kegyelemben! Nos, a leszálló szürkületben, a szent hely belsejébôl, amelyre néztem, lelki vágyakozással, hogy elérjem a jelenlevô Isten beleegyezését, láttam kijönni egy fényt, egy nagyon gyönyörű szikrát. Fehér volt, mint a hold, jóllehet magába foglalta a föld minden fényét, ami csak található a gyöngyökben és a drágakövekben. Úgy tűnt, mintha a Függöny egyik értékes csillaga, amely a kerubimok lába alatt volt, elszakadt volna onnan, és természetfeletti fényben ragyogott volna... Úgy tűnt, a szent Függöny mögül maga a Dicsôség jött elô tűzként, és gyorsan hozzám jött. És ahogy a levegôt hasította, égi hangon énekelte: ,,Amit kértél, eljön hozzád.'' Ezért éneklem: ,,Egy csillag jön hozzád.'' Milyen gyermek lesz a miénk, ha úgy nyilvánul meg, mint a templom csillagának a fénye? Igazad volt, amikor új Elkána feleségének, Annának láttál engem. Hogyan hívjuk majd gyermekünket, akit oly édesen hallok énekelni méhemben, amint picinyke szíve úgy ver, mint egy kis galambé, amit a kezünkben tartunk?

-- Ha fiú lesz, Sámuelnek foguk hívni. Ha leány, Csillagnak. Ez az a szó, amelyik megállított téged éneklésedben, hogy megadd nekem ezt az örömöt, hogy atyának tudhassam magam. Ennek alakja nyilvánult meg a templom szent árnyékában.

-- Csillag. A mi Csillagunk, mert, nem tudom, gondolom, gondolom, hogy leány lesz. Úgy tűnik nekem, hogy oly kedvesen simogat, ahogy csak egy nagyon kedves leány képes. Mert semmi fájdalmat nem okoz nekem. Ô hordoz engem egy kék, virágzó ösvényen, mintha szent angyalok vennének körül, és a föld már távol volna... Mindig azt hallottam az asszonyoktól, hogy a foganás és a gyermek hordozása fájdalmas, de én nem érzek fájdalmat. Erôsnek, fiatalnak érzem magam, frissebbnek, mint messzi ifjúkoromban. Isten leánya, mert inkább Istené, mint a miénk az, aki kiszáradt törzsbôl születik, és nem okoz fájdalmat anyjának. Csak békét és áldást hoz neki, Isten gyümölcseit.

-- Akkor Máriának fogjuk nevezni. A mi tengerünk Csillaga, gyöngye, boldogsága lesz. Izrael elsô nagy asszonyának a neve ez. De ô sose fog véteni az Úr ellen, és csak neki énekel, mert neki ajánlottuk fel, áldozatul, mielôtt még megszületett volna.

-- Igen, neki ajánlottuk fel. Legyen fiú vagy leány, miután megünnepeltük a harmadik évét, átadjuk gyermekünket az Úrnak. Mi is áldozatokká leszünk vele együtt Isten dicsôségére.

(1-16)