Joakim és Anna fogadalma

  Látom egy ház belsejét. A szövőszék mellett egy idős asszony ül. Haja valamikor fekete lehetett, most már őszülőben van. Arca nem ráncos, de már teljes azzal a komolysággal, amit az évek hoznak magukkal.

               Úgy ötven-ötvenöt éves lehet, nem több.

               Napfény árad a szobába, és az ablakon keresztül ki lehet látni egy nagy kertre, mondhatnám gyümölcsösre. Az asszony szép, határozott zsidó arcvonásokkal. Mély, fekete szeme tüzes, mint egy királynőé, ugyanakkor kedves. Kissé szomorkás, mint azé, aki gondolkodik, és visszaemlékezik egy elveszett dologra. Arcszíne barna, de nem túlságosan. Ajka szép alakú, zárt, szigorú, de nem keménységre vall. Orra hosszú és vékony, kissé hajlott az alján. Sasorr, amely jól áll ezekhez a szemekhez. Erőteljes, de nem kövér a termete, arányos és magas, ami ülő helyzetében is látszik.

Valami függönyt vagy kis szőnyeget sző. A különböző színű orsók gyorsan haladnak a szövőszékben. Az asszony nagyon egyszerű, sötétszínű ruhát visel. Vöröses-lilának látszik.

               Feláll, amikor hallja, hogy kopogtatnak az ajtón. Kinyitja. Egy asszony kérdi tőle:

-- Anna, ide akarod adni a vizeskorsódat? Megtöltöm neked.

               Az asszony mellett ott van ötéves fiacskája, aki azonnal Annához fut. Ô simogatja, miközben elmegy egy másik szobába, ahonnan egy szép korsóval tér vissza. Átnyújtja az asszonynak:

-- Te mindig jó vagy az öreg Annához! Isten jutalmazzon meg érte ebben a gyermekedben és a többiekben, akik a tieid, és a tieid lesznek, te áldott! -- Anna felsóhajt.

Az asszony ránéz, és nem tudja, mit mondjon erre a sóhajtásra, hogy elterelje a figyelmét fájdalmáról, amelyről tud. Azt mondja:

-- Itt hagyom nálad Alfeust, ha nincs terhedre, így gyorsabban járok, és megtöltök neked sok korsót és víztartályt.

               Alfeus nagyon szívesen marad, és világos, hogy miért. Amint anyja elmegy, Anna elviszi a gyermeket a gyümölcsösbe, ott felemeli egy érett szőlőfürthöz, és azt mondja neki:

-- Egyél, egyél, nagyon jó! -- és megcsókolja a szőlő levével tele arcát. A gyermek mohón eszi a szőlőt. Anna jóízűen nevet, úgy, hogy kilátszanak a szép fogai, így még fiatalabbnak látszik.

-- És most mit adsz nekem? -- kérdi nevetve, majd tréfálkozva letérdel és mondja: -- Mit adsz nekem, ha adok neked... ha adok neked... találd ki, mit?

-- Csókot adok neked, szép Anna, jó Anna, Anna mama...!

               Amikor Anna hallja, hogy ,,Anna mama'', örömmel felkiált és magához öleli a kicsit:

-- Ó, örömöm! Te drága! Drága! Drága! -- minden ,,drágánál'' egy csókot nyom a rózsás arcocskára. Utána egy polchoz mennek, ahonnan kis mézes pogácsákat tesz Anna egy tálba.

-- Ezeket neked csináltam, szegény Anna szépe, neked, aki jót akarsz ,,Anna mamának''. De mondd meg, mekkora jót akarsz nekem?

A kisgyerek gondolkodik. Mi nyűgözte le ôt legjobban? Azt mondja:

-- Akkorát, mint amekkora az Úr temploma.

               Anna megcsókolja a szemecskéi fölött, a gyermek pedig hozzá dörgölődzik, mint egy kismacska.

               Az anya már vissza is tér a tele korsóval, és nevet anélkül, hogy mondana valamit. Hagyja, hogy kinyilvánítsák egymásnak az érzelmeiket.

               Belép a kertbe egy idős férfi, aki valamivel alacsonyabb Annánál. Sűrű haja már egészen ősz.

               Szakálla szögletesre vágva, szeme égszínkék, szemöldöke szőke.

               Anna nem látja őt, mert háttal áll a kijárat felé. A férfi mögéje megy, és megkérdezi:

-- És nekem semmi sem marad?

               Anna megfordul és örömmel felkiált:

-- Ó, Joakim! Befejezted a munkád?

               A kis Alfeus odafut hozzá és mondja:

-- Te is kapsz, te is kapsz!

               Amikor az öreg lehajol és megcsókolja, a kisgyerek a nyakába csimpaszkodik és összekuszálja a szakállát kezecskéjével és csókjaival.

               Joakim is ajándékot ad neki, a jobb kezében eddig a háta mögé rejtett gyönyörű almát, és nevetve mondja a gyermeknek, aki sóvárogva nyújtja kezét az almáért:

-- Várj, amíg darabokra vágom, így nem tudod megenni. Nagyobb, mint te vagy! -- és az övében tartott késsel kis részekre vágja az almát.

Mintha egy fészekben levő kismadarat etetne, úgy teszi a gyermek nyitott szájába, aki csak falja, falja.

-- Nézd, Joakim, micsoda szemek! Nem a Galileai-tenger színére emlékeztetnek?

               Anna férjének vállára téve a kezét beszél, gyengéden reá támaszkodva. Ez a mozdulat elárulja mélységes szeretetét a férje iránt, amely szeretet nem változott házasságuk hosszú évei alatt. Joakim szeretettel néz rá és bólint:

-- Nagyon szépek. És ez a haj? Nem olyan a színe, mint a naptól kiszárított gabonának? Nézd, olyan, mint a réz és az arany keveréke...

-- Ó, ha gyermekünk lenne, ilyennek szeretném, ilyen szemekkel, ilyen hajjal...

               Anna lehajol, sőt, letérdel, és sóhajtva megcsókolja a két kis kékesszürke szemet. Joakim is felsóhajt. Meg akarja vigasztalni a feleségét. Kezét annak őszülő hajára teszi és azt mondja:

-- Még remélni kell. Isten mindent megtehet. Amíg élünk, megtörténhet a csoda, főleg, amikor szeretjük őt és szeretjük egymást.

               Joakim különösen kihangsúlyozza az utolsó szavakat. Anna azonban hallgat, és lehajtja fejét, hogy férje ne lássa a két könnycseppet, ami kicsordul a szeméből. Csak a kis Alfeus látja, csodálkozva és elszomorodva, hogy nagy barátnője úgy sír, amint ô teszi néha. Felemeli a kis kezét, és letörli a könnyeket.

-- Ne sírj. Anna! Azért mi boldogok vagyunk, legalábbis én, mert az enyém vagy -- vigasztalja Joakim.

-- Én is boldog vagyok, mert te vagy. De nem adtam neked gyermeket... Azt gondolom, nem vagyok kedves az Úr előtt, és ezért szárította ki a bensőmet...

-- Ó, drága jó feleségem! Te, aki szent vagy, ugyan miben tetszhettél vissza neki? Idehallgass! Menjünk el még egyszer a templomba. Ezért. Nemcsak a sátoros ünnepért. Imádkozzunk hosszasan... Talán az történik veled, ami Sárával... Ami Elkána feleségével, Annával. Sokat gúnyolták, és azt hitték, hogy Isten elvetette, mert meddő volt. Pedig Isten egében egy szent gyermek érlelődött számukra. Mosolyogj, jó feleségem! A te sírásod nagyobb fájdalmat okoz nekem, mint az, hogy nincs gyermekem... Elvisszük magunkkal Alfeust is. Őt is imádkoztatjuk, őt, aki ártatlan... és Isten együtt fogadja az ő imáját és a miénket, és meghallgat minket.

-- Igen, tegyünk fogadalmat az Úrnak. Övé lesz, aki születik. Feltéve, hogy megadja nekünk... Ó, hallani, hogy ,,mamának'' szólít engem!

               És Alfeus, aki csodálkozva és ártatlanul néz rá, felkiált:

-- Én annak szólítalak!

-- Igen, kedves örömöm..., de neked van mamád, és nekem... nekem nincs gyermekem...

(1-5)