Anna imája meghallgatást nyer

  A zarándokok Jeruzsálem falain kívül táboroznak sátraikban. Köztük van Anna is Joakimmal és a kis Alfeussal, akinek a szülei is ott vannak. Késő este van már. Alfeus apja hívja fiát, de ő így válaszol:

-- Annával maradok. Segítem őt.

               Mindnyájan nevetnek.

-- Hagyd őt! Nem zavar. Még nem kötelezi a Törvény. Itt vagy ott, csak egy kis madár, aki eszik -- mondja Anna, és leül, ölében a gyermekkel. Ad neki egy pogácsát és sült halat, amelyből előbb gondosan eltávolítja a szálkákat. Előzőleg már kiszolgálta a férjét. Ő maga utoljára eszik.

Mind sötétebb lesz, végül kigyulladnak a csillagok az égen. Az emberek lassacskán eloltják lámpásaikat és nyugovóra térnek. A beszéd zaja is mindinkább elhalkul. A gyermekek hangját már nem lehet hallani. Alfeus is aludni kezd Anna karjaiban.

-- Éjjel azt álmodtam, hogy a következő évben kétszer jövök a Szent Városba, két ünnepre egy helyett. Egyik az én gyermekem felajánlása lesz a templomban... Ó, Joakim!

-- Remélj, remélj, Anna! Mást nem hallottál? Az Úr semmit sem suttogott a szívedben?

-- Semmit. Csak álom volt...

-- Holnap van az utolsó nap az imára. Már minden áldozatot bemutattunk. De holnap még egyszer megújítjuk, ünnepélyesen. Legyőzzük Istent hűséges szeretetünkkel. Mindig arra gondolok, hogy az történik majd veled, ami Elkána feleségével, Annával történt:

-- Bárcsak Isten úgy akarná, és azonnal azt mondaná nekem: Menj békében! Izrael Istene megadta neked a kegyelmet, amit kértél!

-- Ha eljön a kegyelem, gyermeked azt megmondja majd neked, először megfordulva a méhedben. És ártatlan hangja lesz, amely az Isten hangja.

               Erre ők is aludni térnek.

(1-10)