6. Ne paráználkodj!

Ne nézzetek körül (most), keresvén, hogy kinek arcáról rí le a bujaság. Legyetek szeretetteljesek egymás iránt. Ti sem szeretnétek, ha valaki lelketek mélyére látna! Azért ti se figyeljétek szomszédotok zavaros tekintetét vagy lehajtott, elpirult arcát. Mondjátok -- főleg ti, férfiak -- közületek ki nem harapott bele ebbe a hamuban és ganéjjal sült pogácsába, a (tisztátalan) nemi gyönyörökbe?
Vagy csak az bujaság, ha valaki egy órát tölt a kéjnők karjaiban? Nemde az is bujaság, ha valaki megszentségteleníti a házasságot feleségével? Megszentségteleníti, mert törvényesített bűn az, amikor kölcsönösen kielégítik érzéki vágyaikat, de ugyanakkor elkerülik annak minden következményét! A házasság célja a gyermeknemzés, és az erre szolgáló cselekedetnek termékenységre (alkalmasnak) kell lennie, ezt a célt szolgálja. Enélkül erkölcstelenség. A nászágyat nem szabad bordélyházzá tenni. Azzá válik, ha bepiszkítja valaki az érzékiséggel, és nem szenteli meg az anyasággal. A föld nem utasítja el a magot. Befogadja, és az palántává nő. A mag nem menekszik a (felszántott) földtől, amelybe elvetették, hanem azonnal gyökeret ereszt, belekapaszkodik, hogy növekedjék, és kalászba szökkenjék.

Azaz, a növények a föld és a mag házasságából származnak. A férfi (adja) a magot, a nő a földet, a kalász pedig a gyermek. Bűn, ha visszautasítják a kalász termelését, és bűnösen megsemmisítik az (életadó) erőt. Prostitúciót követnek el a nászágyon, amely nemcsak hogy nem különbözik attól, hanem még súlyosabb, mert nem engedelmeskednek a parancsnak: ,,Legyetek egy testté és sokasodjatok gyermekeitekben.'' (Vö. Ter 1,26-28, 2,18-24, 9,1)
Lássátok meg ezt ti, nők, akik szándékosan terméketlenné teszitek magatokat, akik a világ előtt törvényes feleségek vagytok, de nem Isten szemében; akik jóllehet megbecsülésnek örvendhettek, de ugyanakkor paráználkodtok férjetekkel, mert nagyon gyakran nem az anyaságot keresitek, hanem a gyönyört. Nem fontoljátok meg, hogy a (tisztátalan) gyönyör méreg, amit magatokba szívtok attól, akinek fertőzött a szája. Tűz az, amelyet meggyújtotok, s amely, hogy kielégítse magát, kipattan a tűzhelyből és feléget titeket. Mindinkább kielégíthetetlenné válik. A hamu maró ízét hagyja nyelvetek alatt. Undort, hányingert, önmegvetést és a bűntárs megvetését okozza. Amikor a két fellángolás között felébred a lelkiismeret, csak ez az önmegvetés származhat belőle, mert (a bűnös érzi, hogy) lealacsonyította magát az állatok szintje alá.
 

Hallottátok: ,,Ne paráználkodj!''

Az ember sokféleképpen paráználkodik. Nem akarok foglalkozni azzal a felfoghatatlan egyesüléssel, amelyet a Leviták könyve elítél e szavakkal: ,,Ne hálj férfival, úgy, ahogy asszonnyal szokás hálni;'' és ,,Ne hálj együtt semmiféle állattal, attól tisztátalanná válsz. Az asszony se adja oda magát állatnak, hogy vele háljon. Ez undok dolog.'' (Lev 18,22-23)
De miután hangsúlyoztam a házastársak kötelességét a házasságot illetőleg, amely megszűnik szentté lenni, amikor bűnös módon terméketlenné teszik, beszélni akarok az igazi és sajátos értelemben vett paráznaságról a férfi és a nő között, amikor pénzzel vagy ajándékokkal kölcsönösen bűnbe viszik egymást. Az emberi test pompás templom, amelynek oltára van. Ezen az oltáron Istennek kell lennie. De Isten nincs ott, ahol romlottság uralkodik. Azért a tisztátalan test oltára meg van szentségtelenítve és nélkülözi Istent. Akárcsak a részeg, aki hentereg a sárban és saját hányadékában, az ember lealacsonyítja magát az állatias paráznasággal, és rosszabbá válik a féregnél és a legmocskosabb állatnál. Ha van köztetek valaki, aki lealacsonyította magát egészen addig, hogy áruba bocsátotta saját testét, mint ahogy kereskednek a takarmánnyal vagy az állatokkal, mondja meg nekem, mi jó származott rá ebből? Vegyétek kezetekbe saját szíveteket, figyeljétek meg, kérdezzétek meg, hallgassátok meg, lássátok sebeit, fájdalmas remegését, és utána mondjátok meg, és válaszoljatok nekem: oly édes volt az a gyümölcs, hogy megérte ezt a szívfájdalmat?

Megérte annak a szívnek fájdalmát, amely szív tisztának született, és amelyet ti rákényszeríttettetek arra, hogy tisztátalan testben éljen, és azért verjen, hogy éltesse és fűtse a paráznaságot, hogy elpusztuljon a bűnben? Mondjátok meg nekem: annyira elfajultatok, hogy nem zokogtok titokban, amikor halljátok egy gyermek hangját, aki anyját hívja? És akkor saját anyátokra gondoltok. Ti kéjnők, elmenekültetek hazulról, vagy kidobtak titeket onnan, nehogy a rothadt gyümölcsből kiszivárgó rothadás megrontsa többi testvéreteket is. Gondoljatok anyátokra, aki talán meghalt a fájdalomtól, amikor azt kellett mondania magának: ,,Gyalázatos alakot szültem!''
Nem érzitek, hogy szívetek a földbe süllyed, amikor találkoztok egy tisztességben megőszült öreggel, és apátokra gondoltok, akire szégyent hoztatok, mintha telt marokkal sarat dobtatok volna rá; és amikor arra
a szégyenre gondoltok, amit szülőföldetekre hoztatok? Nem éreztek lelkiismeret-furdalást, amikor látjátok egy házastárs boldogságát, vagy egy szűz ártatlanságát, és azt kell mondanotok: ,,Én minderről lemondtam, és sosem lesz már részem benne!''

Nem érzitek, hogy szégyenetekben lesül a bőr arcotokról, amikor az emberek vágytól epekedve, vagy megvetéssel eltelve néznek rátok? Nem érzitek nyomorúságtokat, amikor vágyakoztok egy gyermek csókjára, és nem meritek többé azt mondani neki: ,,csókolj meg'', mert életeket öltetek meg, amikor azok megkezdődtek, eltaszítottátok magatoktól, mint kellemetlen terhet, mint haszontalan akadályt, leszakítottátok a fáról, amelyen megfogantak és a trágyadombra dobtátok, és most ezek a kis életek azt kiáltják felétek: ,,gyilkos''!
De mindenekelőtt nem remegtek attól a Bírótól, aki teremtett titeket, és aki vár rátok, hogy megkérdezze tőletek: ,,Mit tettél magaddal? Talán ezért adtam neked életet? Férgektől és rothadástól hemzsegő fészek, hogy mersz színem előtt állni? Elteltél a gyönyörrel, ami istened volt. Menj az örök átok helyére!''
Ki sír? Senki? Azt mondjátok: senki? Dehogynem, lelkem egy másik léleknek megy elébe, aki sír! Miért megy elébe? Azért, hogy kiátkozza, mert prostituált? Nem. Azért, mert szánakozom lelkén. Minden undorodik bennem mocskos testétől, amelyet kiver a tisztátalanság verejtéke. De a lelke! Ó, Atyám! Atyám! Ezért a lélekért is testet öltöttem, és elhagytam az eget, hogy megváltója legyek és oly sok nővére lelkének! Nemde fel kell vennem ezt az eltévedt bárányt, és el kell vinnem az akolba, meg kell tisztítanom, egyesítenem kell a nyájjal, meg kell etetnem, azzal a tökéletes szeretettel, amilyen tökéletes csak az enyém lehet, amely annyira más mint azoké, akik csak névleg szeretnek, valójában azonban gyűlölnek; azzal a szeretettel, amely részvevő, teljes, kedves, hogy (a lélek) ne sirassa többé az elmúlt időt, vagy csak azért emlegesse sírva, hogy mondja: ,,Sokáig voltam távol Tőled, Örök Szépség. Ki adja vissza nekem az elvesztett időt? Hogyan élvezhetem a számomra hátralevő kis időben, amit élvezhettem volna, ha mindig tiszta maradtam volna?'' Mégse sírj, te a világ minden érzékiségétől sárba tiport lélek. Idefigyelj! Te mocskos rongy vagy, de újra virággá válhatsz. Szemétdomb vagy, de virágággyá lehetsz. Tisztátalan állat vagy, de újból angyallá változhatsz. Egykor az voltál. Virágos mezőkön táncoltál, rózsa voltál a rózsák között, friss voltál, mint azok, illatoztál a szüzességtől.
Derűsen énekelted gyermekkori dalaidat, és utána odafutottál anyádhoz, apádhoz, és azt mondtad nekik: ,,Szeretlek titeket.'' És a láthatatlan őr(zőangyal), aki ott van minden teremtmény mellett rámosolygott a te tiszta, égszínkék lelkedre... És utána? Miért? Miért szakítottad ki ártatlan kis szárnyadat? Miért tapostál rá apád és anyád szívére azáltal, hogy más, bizonytalan szívek után futottál? Miért változtattad tiszta hangodat a szenvedély hazug szólamaivá? Miért törted össze a rózsaszálat és becstelenítetted meg saját magadat? Tarts bűnbánatot, Istennek leánya. A bűnbánat megújít. A bűnbánat megtisztít. A bűnbánat felemel. Az ember nem képes megbocsátani neked? Még apád sem lenne többé képes erre? Isten azonban megteheti. Mert Isten jóságát nem lehet összehasonlítani az emberi jósággal, és az Ô irgalmassága végtelenül felülmúlja az emberi nyomorúságot. Tiszteld meg saját magadat azzal, hogy a becsületes élettel visszaadod lelked becsületét. Megigazulva Istennél, nem vétesz
többé lelked ellen. Új nevet kapsz Istentől. És ez számít. Maga a bűn vagy jelenleg. Becsületessé válsz. Áldozattá válsz. Bűnbánatod vértanújává válsz. Jól értettél ahhoz, hogy gyötörd szívedet azzal, hogy a testben gyönyörködtetted. Most megtanulod meggyötörni testedet, hogy szívednek örök békét adj. Menj! Menjetek mind! Mindenki saját terhével és saját gondolatával, és gondolkodjatok el ezen. Isten mindenkit vár, és nem utasít vissza egyetlen bűnbánót sem. Az Úr megvilágosít titeket, hogy megismerjétek lelketeket. Menjetek!