A tízparancsolat – 5. Ne ölj!

Hallottátok: ,,Ne ölj!''
A parancsolatok két csoportjának melyikéhez tartozik ez? ,,A másodikhoz'' -- mondjátok? Biztosak vagytok benne? Még egyszer megkérdezlek titeket: ez a bűn Istent bántja meg, vagy azt, akit ér? Azt mondjátok: ,,Azt, akit ér''? Biztosak vagytok ebben is?
Tovább kérdezlek titeket: csak az emberölés bűne ez? Amikor megöltök valakit, csak ezt az egy bűnt követitek el? ,,Csak ezt'' -- mondjátok? Senki sem kételkedik ebben?...
Amikor mérlegelünk egy bűnt, mérlegelni kell előzményeit, amelyek előkészítik, igazolják, megmagyarázzák. ,,Kit öltem meg? Mit öltem? Hol öltem? Milyen eszközzel? Miért? Hogyan? Mikor?'' Mindezeket a kérdéseket fel kell tennem, mielőtt Istenhez járulnék, hogy bocsánatát kérjem.

,,Kit öltem meg?''
Egy embert. Azt mondom: egy embert. Nem gondolok arra, nem törődöm azzal, hogy gazdag volt-e vagy szegény, szabad, vagy rabszolga.Számomra nem léteznek rabszolgák vagy hatalmasok. Csak az Egyetlentől teremtett emberek léteznek, azért mindnyájan egyenlők. Valóban, Isten fensége előtt por a földnek leghatalmasabb uralkodója is. Az Ő szemében és az én szememben nem létezik más, csak egyféle rabszolgaság: a bűné, a Sátán alatt. A régi törvény különbséget tett a szabad és a rabszolga között, és a között, hogy valakit egy ütéssel öltek meg, vagy egy-két napig még élt, miután leütötték, valamint a között, hogy viselős asszonyt ölt meg valaki, vagy csak méhének gyümölcsét. De ezt a parancsolatot akkor kapták, amikor a tökéletesség fénye még messze volt
tőlük. Most közöttetek van, és azt mondja: ,,Bárki, aki halálra sújt egy hozzá hasonlót, vétkezik.'' És nemcsak az ember iránt vétkezik, hanem Isten ellen is.
 

Ki az ember? Az ember az a felsőbbrendű teremtmény, akit Isten azért teremtett, hogy a teremtett világ királya legyen; akit saját képére és hasonlatosságára teremtett; hasonlatosságára a szellem szerint, és kirajzolva benne az Ő tökéletes gondolatát, képét. Nézzétek a levegőt, a földet és a vizet. Láttok-e ott egy állatot, vagy növényt, amely jóllehet szép, egyenlő az emberrel? Az állat fut, eszik, iszik, alszik, szaporodik, dolgozik, énekel, repül, csúszik-mászik, fára mászik. De nem tud beszélni. Az ember is tud futni és ugrani, és ugrásában verseng a madárral; tud úszni, oly gyorsan, hogy halnak tűnik; tud csúszni-mászni a csúszómászókhoz hasonlóan; tud fára mászni, mint a majom; tud énekelni, mint a madár. Tud szaporodni. De ezenfelül tud beszélni. Ne mondjátok: ,,Minden állatnak van nyelve.'' Igen. Az egyik bőg, a másik ugat, vagy ordít, csicsereg, trillázik, de az első ökörtől az utolsóig mind ugyanúgy ordít, és hasonlóképpen béget a bárány a világ végéig, és az utolsó szamár úgy fog ordítani, mint az első, a veréb mindig ugyanúgy csicsereg, a pacsirta és a fülemüle ugyanazzal a dallal köszönti a napot és a csillagos eget a világ végén, mint ahogy tették létezésük első napján. Az ember azonban, mert nemcsak torka és nyelve van, hanem bonyolult idegrendszere is, amely összpontosul az agyban, az értelem székhelyén, fel tudja fogni az új benyomásokat, gondolkodni tud rajtuk, és nevet tud adni nekik.
 

Ádám kutyának nevezte barátját, és oroszlánnak azt, amelyik leginkább hasonlított rá sűrű sörényével, alig szakállas képével. Juhnak nevezte a bárányt, amely szelíden üdvözölte őt, és madárnak nevezte azt a szárnyas virágot, amelyik repült akárcsak a lepke, de édesen énekelt, amire a pillangó nem képes. És utána, a századok folyamán, Ádám fiai ismét új neveket alkotnak, fokozatosan, ahogyan megismerik Isten műveit a teremtményekben. Az emberben lévő isteni szikra révén nemcsak gyermekeket nemzenek, hanem számukra hasznos vagy káros dolgokat is gyártanak, aszerint, hogy Istennel tartanak, vagy ellene vannak. Istennel tartanak azok, akik jó dolgokat gyártanak és tesznek. Isten ellen vannak azok, akik gonosz dolgokat gyártanak, vagy rosszat tesznek felebarátaikkal. Isten megbosszulja azokat, akik kínozzák gyermekeit: rossz emberi hajlamukkal.
Az ember tehát Isten mindenekelőtt szeretett teremtménye. Még akkor is, ha jelenleg bűnös, mindig az, aki legkedvesebb neki. Ezt bizonyítja, hogy magát Igéjét küldte el, nem egy angyalát, nem egy főangyalát, nem egy kerubot, nem egy szeráfot, hanem Igéjét, akit emberi testbe öltöztetett, hogy megváltsa az embert. Nem tartotta magához méltatlannak ezt az öltözetet, hogy képes legyen a szenvedésre és az engesztelésre Az, aki lényénél fogva akárcsak Ő a Legtisztább Lélek, s így nem szenvedhetett és engesztelhetett volna az ember bűnéért.

Az Atya azt mondta nekem: ,,Emberré leszel: Az Ember leszel. Alkottam egyet. Tökéletes, mint minden, amit teszek. Az ő élete kellemes lesz, elszenderülése a legkellemesebb, boldog felébredése, legboldogabb örök tartózkodása az égi Paradicsomomban. (Máriáról van szó.) De, te tudod, ebbe a Paradicsomba nem léphet be senki szennyesen, mert abban az Egy és Három Istennek van a trónja. Őelőtte pedig nem képes megállni más, mint a szentség. Én vagyok az, aki van. Az én isteni természetemet, a mi titokzatos lényegünket nem láthatja meg, csak az, aki folt nélkül van. Most Ádámban és Ádámon keresztül szennyes az ember. Menj! Tisztítsd meg! Akarom. Mostantól fogva ezután te leszel az Ember. Az
Elsőszülött. Azért te lépj be ide először bűntől mentes testtel, az eredeti bűntől mentes lélekkel. A te megváltói halálod által részesülnek az életben azok, akik megelőztek téged a földön, és azok, akik követnek téged.'' Csak az halhat meg, aki előbb megszületett. Megszülettem és meg fogok halni.

Az ember Istennek nagyon kedves teremtménye. Most mondjátok meg nekem: ha egy apának sok gyermeke van, de az egyik a legkedvesebb számára, az ő szemefénye, és ezt megölik, az az apa nemde jobban szenved, mintha egy másik fiát ölték volna meg? Nem így kellene lennie, mert az atyának igazságosnak kellene lennie minden gyermekéhez. De így van, mert az ember tökéletlen. Isten azonban igazságosan teszi ezt, mert az ember az Ő egyetlen teremtménye a teremtmények között, akinek közös vonása van a Teremtő Atyával: szellemi lelke, az isteni atyaság letagadhatatlan jele. Ha megölik egy atyának a gyermekét, csak a gyermek ellen vétkeznek? Nem. Az atya ellen is. A gyermek testében az atya szíve van. Mindkettőt átdöfték. Aki egy embert megöl, csak az ember ellen vét? Nem. Isten ellen is. Az ember teste ellen, Isten joga ellen. Mert csak Ő adhatja az életet, és csak Ő veheti el. A gyilkosság erőszak Isten és az ember ellen. A gyilkosság beavatkozás Isten hatalmába. A gyilkosság a szeretet parancsának megsértése. Nem szereti Istent az, aki öl, mert tönkreteszi egyik művét: egy embert. Nem szereti felebarátját, aki öl, mert elveszi tőle azt, amit a gyilkos önmagának kíván: az életet.

Íme válaszom a két első kérdésre.
,,Hol gyilkoltam?''
Megölhetek valakit az úton, az ő saját házában, vagy az áldozatot az én házamba vonszolhatom. Megüthetem valakinek egyik vagy másik szervét, súlyosabb szenvedést okozva. Kettős gyilkosságot is követhetnek el egyszerre, ha egy áldott állapotban lévő asszonyt ölnek meg magzatával együtt. Akaratlanul is megölhetnek valakit. Egy megvadult állat megölhet egy arra járó embert. De akkor nem terveztük azt előre, míg ha valaki képmutató módon elrejti fegyverét ruhájában, és úgy megy ellensége házába -- és gyakran az az ellenség, akinek hibája az, hogy jobb nálunk-- vagy meghívja őt saját házába, mintha megtisztelné, és utána elvágja a nyakát, és a ciszternába veti, akkor az előre tervezte a gyilkosságot, és bűnét megtetézte kegyetlenségével és vadságával. Ha az anyával együtt megölöm a magzatot is, Isten mindkettőt számon kéri tőlem. Azért az anyaméh, amely egy új embert hordoz, Isten parancsa szerint szent, és szent a kis élet, amely abban fejlődik, s amelynek Isten adott lelket.

,,Milyen eszközzel gyilkoltam?''
Hiába mondja valaki: ,,Nem akartam gyilkolni'', amikor felfegyverzetten megy. Haragjában az ember keze is fegyverré válik, és fegyver a kő, amelyet felmarkol a földről, vagy az ág, amelyet letör egy fáról. Nem mondhatja azt, hogy ,,nem akartam gyilkolni'' az, aki hidegvérrel nézi a tőrt vagy a fejszét, és ha nem elég élesek, kiélesíti azokat, és utána elrejti testén, hogy ne lássák, de ő könnyen kiránthassa, és így felkészülve megy ellenfeléhez. Aki mérget készít, összegyűjtve a mérgező növényeket és gyümölcsöket, s azokból port vagy italt készít; és utána felajánlja áldozatának, mint valami fűszert vagy italt, nem mondhatja: ,,Nem akartam gyilkolni.''
És most idefigyeljetek, ti asszonyok, akik oly sok életet csendben és büntetetlenül kioltotok. Gyilkosság az is, ha kitéptek egy gyümölcsöt, amely az anyaméhben növekszik, mert bűnös módon fogantátok, vagy mert nem akartátok megfoganni, haszontalan tehernek ítélitek magatok vagy vagyonotok számára. Csak egy módotok van arra, hogy ne legyen részetek ebben a teherben: maradjatok tisztán. Ne társítsátok a gyilkosságot a paráznasághoz, az erőszakot az engedetlenséghez, és ne higgyétek, hogy Isten sem látja azt, amit az ember nem lát. Isten mindent lát, és mindent tud. Gondoljatok csak erre!
 

,,Miért gyilkoltam?''
Ó, mennyi miért! A hirtelen önuralomvesztéstől kezdve, amely felkelti bennetek a szenvedélyeket, attól, ami a nászágy megszentségtelenítéséhez vezet; vagy saját leányának megbecstelenítéséhez, egészen a hideg és előre kitervezett gyilkosságig, hogy valaki megszabaduljon egy számára veszélyes tanútól, az útonállásig, más állásának vagy vagyonának megkívánásáig, mily sok oka lehet a gyilkosságnak! És ha Isten megbocsát is annak, aki felhevülésében vagy fájdalmában válik gyilkossá, nem bocsát meg annak, aki hatalomvágyból vagy tiszteletvágyból válik azzá (ha nem bánja meg őszintén bűnét.) Tegyetek mindig jót, és ne féljetek más véleményétôl. Elégedjetek meg azzal, amitek van, és ne vágyakozzatok a máséra, mert végül felebarátotok gyilkosává váltok, hogy megkaparintsátok vagyonát.

,,Hogyan gyilkoltam?''
Dühöngve az első heves kitörés után is? Néha az ember nem képes megfékezni magát, mert a Sátán beleveti őt a rosszba úgy, mint ahogy a parittyázó elveti a követ. De mit szólnátok a kőhöz, amely miután elért a célponthoz, visszatérne a parittyába, hogy újból kivessék és ölhessen. Azt mondanátok: ,,Mágikus, pokoli erő szállta meg.'' Így van azzal az emberrel, aki az első ütés után másodszor, harmadszor, tizedszer üt anélkül, hogy vadsága csökkenne. Mert ha jogos haragból származik a felindulás, azonnal elmúlik és aláveti magát az értelemnek
az első kirobbanás után. A Sátán azonban maga a gyűlölet, és nem érezhet részvétet a testvér iránt, azért az igazi gyilkos vadsága annál inkább növekszik, minél inkább veri áldozatát.

,,Mikor gyilkoltam?''
Az első felinduláskor? Miután ez lecsillapodott? Tettettem a megbocsátást, miközben mindinkább tápláltam haragomat? Talán évekig vártam a gyilkosságra, hogy kétszeres fájdalmat okozzak a gyermekeken keresztül megölve az apát? Látjátok, hogy a gyilkos vét a parancsolatok első és második
csoportja ellen. Azért, mert magának követeli Isten jogát, és mert semmibe veszi a felebarátot. Vétkezik tehát Isten és a felebarát ellen egyaránt. Nemcsak gyilkossággal vétkezik, hanem a haraggal, erőszakossággal, kevélységgel, engedetlenséggel, szentségtöréssel is; és néha kapzsisággal is, ha azért gyilkol, hogy megszerezze valakinek az állását vagy pénzét. Majd egy más alkalommal megmagyarázom nektek, hogy nemcsak fegyverrel és méreggel lehet gyilkosságot elkövetni, hanem a rágalmazással is. Gondolkozzatok ezen. És még valamit mondok nektek: a birtokos, aki úgy megveri rabszolgáját, hogy az meghal keze között, kétszeresen bűnös. A rabszolga nem tartozik a gazda vagyonához: az ő Istenéé annak a lelke. Örökké átkozott legyen az, aki rosszabbul bánik vele, mint barmával. --Jézus szeme most szikrázik, hangja mennydörög. Mindenki csodálkozva néz rá, mert eddig nyugodtan beszélt.
Átkozott legyen! Az Új Törvény eltörli ezt a durvaságot, amely megengedett volt, amikor Izrael népében nem voltak még képmutatók, akik szenteknek képzelik magukat és éles ésszel ki akarják játszani Isten törvényét. De ma Izrael túlcsordul ezektől a viperafajzatoktól, akik megengedettnek tartanak mindent, a nyomorult hatalmasok, akikre Isten gyűlölettel és megvetéssel tekint. Mondom nektek: ez nem mehet tovább!

Összeesnek a rabszolgák a barázdákon vagy a malomkőnél. Összeesnek az
ostorcsapásoktól eltört csontokkal és csupasszá tett idegekkel. Vádolják őket azért, hogy üthessék, hazug vétkekkel, hogy igazolják saját sátáni szadizmusukat. Még Isten csodáját is felhasználják vádként, hogy joguk legyen verni őket. Sem Isten hatalma, sem a rabszolga szentsége nem téríti meg gonosz lelküket. Nem képesek a megtérésre. A jó nem hatol be oda, ahol a gonosz átitatott mindent. Isten azonban látja, és azt mondja: ,,Elég!''
Sokan vannak a Káinok, akik megölik az Ábeleket. És mit gondoltok ti, tisztátalan sírok, amelyeket kívülrôl bemeszeltek és teleírtak a Törvény szavaival, de amelyekben a Sátán uralkodik, és hemzseg a legravaszabb sátánimádat. Mit gondoltok? Talán csak Ábel volt fia Ádámnak, és az Úr csak azokra tekint jóságosan, akik nem rabszolgák, de elveti az egyetlen áldozatot, amelyet a rabszolga fel tud ajánlani: könnyével fűszerezett becsületét? Nem! Igazán mondom: minden igaz egy Ábel, akkor is, ha rabigát hord, akkor is, ha haldoklik a szántóföldön, ha vérzik a ti korbácsolástok alatt, és hogy Káinok mindazok, akik igazságtalanok, akik kevélységbôl adakoznak Istennek, nem pedig igazi istentiszteletbôl, akik azt adják, amit bűnük beszennyezett, és amihez
vér tapad. A csoda megszentségtelenítői. Megszentségtelenítik az embert, gyilkosok, szentségtörők! Ki innen! Távozz színem elől! Elég! Mondom: elég volt! Én mondhatom, mert Isten Szava vagyok, aki Isten Gondolatát közvetíti. El innen!
Jézus e szavait a tömeg mögött meglapuló dúsgazdag farizeushoz,
Dorashoz intézi, aki halálra korbácsoltatta rabszolgáit, köztük az egyik pásztort is, aki meglátogatta Jézust születésekor. A farizeus dühében el akarja átkozni Jézust, de csak ennyit tud mondani: ,,Te át...'' s holtan rogy össze. Az őt kísérő szolga felkiált: ,,Halott! Meghalt a gazda! Légy áldott Messiás, aki bosszút álltál értünk!''
,,Nem én, hanem az Örök Úr'' -- válaszolja Jézus.