Az Úr napját szenteld meg!

3. ,,Az Úr napját megszenteljed!''

-- Hallottátok: ,,Dolgozz becsületesen, és a hetedik napot szenteld az Úrnak és lelkednek.'' (Vö. Kiv 20,8-11 MTörv 5,12-15.) Ez a hétvégi pihenés parancsolatja.
Az ember nem több Istennél. Márpedig Isten hat nap alatt teremtett és a hetediken megnyugodott. (Vö. Ter 2,2-3; Kiv 31,12-17) Hogyan merészeli akkor az ember nem utánozni az Atyát, és nem engedelmeskedni parancsának? Ostoba a parancs? Nem! Valójában üdvös parancs, akár a testet tekintjük, akár az erkölcsöket, akár a lelket. Az elfáradt testnek szüksége van a pihenésre éppúgy, mint minden teremtménynek. A mezőn használt ökörnek, a teherhordó szamárnak, a megfiadzott és kis bárányát szoptató juhnak megengedjük a pihenést, nehogy elveszítsük. Pihenj csak! Megengedjük a földnek, hogy pihenjen, mert azokban a hónapokban, amelyekben nincs bevetve, táplálkozik és töltekezik a sókkal, amelyeket az égből jövő esőből vagy a föld mélyéből kap. Jól pihennek -- anélkül, hogy törődnének vele, tetszik-e nekünk, vagy sem -- az állatok és a növények, amelyek engedelmeskednek a bölcs szaporodás örök törvényeinek. De akkor miért nem akarja az ember követni a Teremtőt, aki megpihent a hetedik napon; és az alatta álló növényeket vagy állatokat, amelyek anélkül, hogy tudnának a parancsról, ösztönösen aszerint szabályozzák életüket és engedelmeskednek annak?

Ez erkölcsi parancs is a testin kívül. Hat napon keresztül az ember mindenkinek mindene volt. Akárcsak a fonál a szövőszékben ide-oda járt anélkül, hogy mondhatta volna: ,,Most saját magammal foglalkozom, a számomra legkedvesebbekkel. Atya vagyok, és ma gyermekeimé vagyok; férj vagyok, a mai napot feleségemnek szentelem; testvér vagyok, és örvendezni akarok testvéreimnek; gyermek vagyok, és öregségükben gondját akarom viselni szüleimnek.''
Lelki parancs is. A munka szent. De a szeretet még szentebb. Legszentebb azonban az Isten. Azért gondoljatok arra, hogy legalább egy napot adjatok a hétből a mi jó, és szent Atyánknak, aki életet adott nektek és fenntartja azt. Miért törődtök kevésbé az Atyával, mint a gyermekkel, testvérekkel, feleségetekkel, saját testetekkel? Az Úr napja legyen az Övé. Milyen kellemes megpihenni este a napi munka után, a szeretetteljes otthonban! Milyen jó ismét otthon lenni egy hosszú utazás után! De akkor miért nem pihentek meg hatnapi munka után, az Atya házában? Miért nem vagytok olyanok, mint a gyermek, aki hazatér egy hat napig tartó útról és azt mondja: ,,Íme, veled fogom tölteni pihenőnapomat!''

De most idehallgassatok. Azt mondtam nektek: ,,Dolgozzatok becsületesen!'' Tudjátok, hogy a mi törvényünk megparancsolja a felebarát szeretetét. A becsületes munka a felebarát szeretetéhez tartozik. A becsületes munkás nem csal, ha kereskedő. A becsületes (munkaadó) nem fosztja meg bérétől a munkást, nem zsákmányolja ki bűnös módon. Szem előtt tartja, hogy a szolga és a munkás hozzá hasonló testtel és lélekkel rendelkezik, és nem bánik velük úgy, mint élettelen kődarabokkal, melyeket szabadon összetörhet egy vassal, vagy lábbal taposhat. Aki nem eszerint jár el, az nem szereti felebarátját, és vétkezik Isten színe előtt. Átkozott a nyeresége még akkor is, ha annak egy részét ajándékként a Templomnak adja. Ó, mily hazug ajándék ez! És hogyan meri az oltár lábához tenni, amikor csurog róla a kizsákmányolt munkás könnye és vére, vagy lopott holmi? Árulója, tolvaja felebarátjának! Higgyétek el, nem szenteli meg az ünnepet az, aki nem végez lelkiismeret-vizsgálatot és nem törekszik megjavulni, jóvátenni a hat nap alatt elkövetett bűneit. Íme, az ünnepnap megszentelése! Ez kell, és nem valami külsőséges viselkedés, amely egy szemernyit sem változtat gondolkozásmódotokból. Isten, élő, (hitből fakadó) cselekedeteket kíván, nem képmutatást. Képmutatás a törvény hamis módon való megtartása. Képmutatás a pihenőnap hazug megszentelése, azaz, a kiszámított pihenés, amely a parancs teljesítését tetteti az emberek előtt, de az időt bűnös henyéléssel, paráználkodással, dorbézolással tölti, s azon gondolkodik, miként tudja kizsákmányolni, megkárosítani felebarátját a jövő héten. Képmutatás a pihenőnap megszentelése, azaz, a testi pihenés, amelyhez nem társul bensőséges, lelki, megszentelő tevékenység, helyes önvizsgálat, saját nyomorúságának alázatos elismerése és komoly elhatározás, hogy a következő héten jobban fog viselkedni.

Azt kérdezitek: ,,És ha utána ismét bűnbe esik?'' De mit mondanátok egy kisgyermekről, aki mivel elesett, többé egy lépést sem akarna tenni, nehogy ismét elessék? Azt, hogy ostoba. Azt, hogy nem kell szégyelnie bizonytalan járását, mert mindnyájan így jártunk, amikor kicsinyek voltunk, és emiatt apánk nem szeretett minket kevésbé. Ki nem emlékszik arra, hogy eséseink után anyánk mennyire elhalmozott minket csókjaival, s mennyire simogatott atyánk?
Ezt teszi legkedvesebb mennyei Atyánk is. Lehajol a földön síró kicsinye fölé, és azt mondja neki: ,,Ne sírj! Én felállítalak. Legközelebb majd jobban figyelj. Most gyere karomba. Itt elmúlik minden bajod, és utána megerősödve térsz vissza, meggyógyultan, boldogan.'' Ezt mondja mennyei Atyánk. Ezt mondom én is nektek. Ha hisztek az Atyában, minden sikerül nektek. Higgyetek, figyeljetek, mint egy kisgyermek! A kisgyermek mindent lehetségesnek tart. Nem kérdezi, hogy megtörténhet-e valami, és hogyan. Nem hatol a dolgok mélyére. Hisz abban, aki bizalmat keltő számára, és megteszi azt, amit ő mond neki. A Magasságbeli előtt legyetek olyanok, mint a kisdedek! Mennyire szereti ő ezeket az eltévedt angyalokat, akik széppé teszik a földet! Hasonlóképpen szereti a lelkeket, akik egyszerűek, jók, tiszták, mint a kisgyermekek. Akarjátok látni egy kisgyermek hitét, hogy megtanuljatok tőle hinni?

Idefigyeljetek! Mindnyájan részvétet éreztek e kisgyermek iránt, akit ölemben tartok, és aki annak ellenére, amit az orvosok és anyja mondott, nem sírt, amikor ölembe ültettem. (Egy kocsi által elgázolt, és súlyos lábtörést szenvedő gyermeket gyógyított meg előzőleg Jézus, és őt ölében tartva beszélt a népnek.) Látjátok? Ő, aki sokáig mást sem csinált, mint csak sírt éjjel és nappal anélkül, hogy ez megnyugtatta volna, most nem sír, hanem nyugodtan alszik szívemen. Azt kérdeztem tőle: ,,Akarsz karomba jönni?'' -- és ő azt felelte: ,,Igen'', anélkül, hogy gondolt volna nyomorúságos állapotára, s annak következményére, ha megmozdul. Arcomon látta szeretetemet, és azt mondta: ,,igen'', és jött. És nem érzett fájdalmat. Örült annak, hogy itt van a magasban, mosolygott, örült és elaludt, kis kezével hajamat fogva. Most egy csókkal felébresztem ...'' És Jézus megcsókolja a kisgyermek barna haját, mire az mosolyogva felébred.
-- Hogy hívnak?
-- Jancsinak.
-- Idefigyelj, Jancsi. Akarsz járni? Menj mamádhoz, és mondd neki: ,,A Messiás megáld téged hitedért.''
-- Igen, igen! -- És a kicsi tapsol kis kezével, s megkérdi:
-- Te megteszed, hogy járni tudjak? A réten? Te inkább, mint az orvosok?
-- Inkább, sokkal inkább.
-- Ó, mennyire szeretlek! -- és átöleli Jézus nyakát, és megcsókolja, és hogy jobban csókolhassa, föltérdel Jézus térdére, és nagy csókokat cuppant homlokára, szemére, arcára.
A kisgyermek örömében nem is gondol arra, hogy mozogni tud, ő, aki eddig össze volt törve. De anyjának és a tömegnek felkiáltására csodálkozva hátrafordul. Ártatlan szemével kérdőleg néz rájuk. Még mindig térdelve, jobb kezével Jézus nyakát átölelve, bizalmasan megkérdezi tőle, mikor hallja, hogy anyja és a tömeg együtt kiáltozzák:
,,Jancsi! Jézus! Jancsi! Jézus!'':
-- Miért kiabál a tömeg és a mama? Mi van velük? Te Jézus vagy?
-- Az vagyok. A tömeg azért kiáltozik, mert megelégedetten látja, hogy járni tudsz. Isten veled Jancsi! (Jézus megcsókolja és megáldja.)
Menj mamádhoz, és légy jó!
A gyermek magabiztosan leszáll Jézus térdéről, és mamájához fut. Nyakába ugrik, és azt mondja:
-- Jézus megáld téged. Miért sírsz, akkor?
Amikor a nép egy kissé lecsillapodik, Jézus azt mondja:
-- Tegyetek úgy, mint a kis Jancsi, ti, akik bűnbe estek, és megsebzitek magatokat! Higgyetek Isten szeretetében! Béke veletek!