Júdás Mária előtt

Árulása után Júdás félőrülten futkos Jeruzsálem utcáin, és akaratlanul is többször találkozik Jézussal, amint Őt Heródeshez viszik, vagy onnan visszafelé hozzák. El akarja kerülni a főútvonalat, s egyszercsak az utolsó vacsora termének háza előtt találja magát. Az ajtó be van zárva. Elhagyatottnak látszik.

               Megáll. Nézi. ,,Az Anya!'' -- mormolja. ,,Az Anya...!'' Habozva áll... ,,Nekem is van egy anyám! Megöltem egy anya fiát!... Mégis... Be akarok lépni... Ismét látni akarom azt a szobát... Ott nincs vér...'' Bekopog az ajtón. Megint... Megint... A ház asszonya jön, és kissé kinyitja az ajtót. A résen keresztül egy feldúlt, felismerhetetlen férfit lát. Felkiált, és igyekszik bezárni az ajtót. De Júdás a vállával belöki azt, és fellökve a megrémült asszonyt, bemegy.

Először a vacsora termébe megy. Ott kiissza a kancsóból a maradék bort. De utána meglátja a kelyhet, amelynek alján még van egy kis bor, ami a napfényben vérként csillog. ,,Vér! Vér itt is! Az Ő Vére! Az Ő Vére...!'' ,,Tegyétek ezt az én emlékezetemre...! Vegyétek és igyátok! Ez az én Vérem... Az új szövetség vére, amelyet majd értetek ontok...'' ,,Ó, én átkozott! Értem többé nem omlik, az én bűnöm bocsánatára. Nem kérek bocsánatot, mert Ő nem tud nekem megbocsátani. El, el! Nincs többé hely, ahol Isten Káina nyugalmat találna. A halálba! A halálba!''

Kimegy, és Mária előtt találja magát, aki az előtt a szoba előtt áll, ahol Jézus hagyta őt. Hallotta a zajt, és kijött, remélve, hogy talán Jánost látja, aki már oly sok órája távol van. Sápadt, mint aki elvesztette vérét. A fájdalom a szemét még hasonlóbbá teszi Fiáéhoz. Júdás szeme találkozik a tekintetével, amely ugyanúgy néz rá, amint Jézus nézett rá az úton. Egy megrettent ,,Ó!'' kiáltással a falhoz támaszkodik.

-- Júdás! -- mondja Mária --, Júdás, miért jöttél? -- Ugyanazok a szavak, mint Jézuséi, fájdalmas szeretettel mondva. Júdás visszaemlékezik erre, és felüvölt.

-- Júdás -- ismétli Mária -- mit tettél? Árulással válaszoltál a sok szeretetre? -- Mária szava simogatja a remegőt. Júdás elfut. Mária olyan hangon hívja, amelynek még egy ördögöt is meg kellene térítenie:

-- Júdás! Júdás! Állj meg! Állj meg! Idehallgass! Az Ő nevében mondom neked, bánd meg bűnödet, Júdás! Ő megbocsát... -- de Júdás elmenekült.

               Megy a szakadék felé. Találkozik Jánossal, aki a ház felé fut, hogy magához vegye Máriát. Az ítéletet kihirdették. Jézus hamarosan elindul a Kálváriára. Itt az ideje, hogy az Anyát a Fiúhoz vezesse. János felismeri Júdást, pedig nagyon kevés maradt a kevéssel ezelőtt még szép Júdásból. ,,Te, itt?'' -- mondja neki János nyilvánvaló undorral. ,,Te itt? Átkozott, az Isten Fiának gyilkosa! A Mestert elítélték. Örvendj, ha tudsz! De félre az útból! Megyek, hogy elhozzam az Anyát. Hogy ő, a te másik Áldozatod, ne találkozzék veled, csúszómászó!''

Júdás elmenekül, fejére húzva a kabátját, hogy csak a szeme látszik ki. Olyan, mint aki eszét vesztette.

(9-297)  

Jézus később a következőket mondta Júdásról:

-- Sokan azt hiszik, hogy Júdás bűne csekély volt. Sőt, egyesek azt mondják, hogy érdemet szerzett vele, mert nélküle nem jött volna el a Megváltás, és ezért megigazult Isten színe előtt.

               Igazán mondom nektek, hogy ha a pokol még nem létezett volna, minden gyötrelmével, akkor Júdás miatt lett volna megteremtve, még rettenetesebb és örökkétartó módon, mert minden bűnös és elkárhozott között ő a leginkább elkárhozott és legnagyobb bűnös, és büntetése nem fog csökkenni az örökkévalóságon keresztül.

Ha lelkiismeretfurdalásához bűnbánatot csatolt volna, az megmenthette volna őt. De ő nem akarta megbánni bűnét, hanem ellenállt a kegyelem hívásának, amikor az Eucharisztia nyomait látta, és ellenállt Anyám szavának.

               Anyám a Kegyelem volt, aki beszélt hozzá, és Kincstárnokom, aki nevemben felajánlotta a bocsánatot, amikor azt mondta neki: ,,Bánd meg bűnödet, Júdás! Ő megbocsát...

               Ó, ha megbocsátottam volna neki! Ha az Anya lába elé vetette volna magát, mondván: ,,Irgalom!'' Ő, az Irgalmas felkarolta volna, mint egy sebesültet, és sátáni sebeire ontotta volna könnyeit, amelyek gyógyítanak, és elhozta volna őt a kereszt lábához, kezénél fogva, hogy a sátán ne tudja őt elragadni, és a tanítványok ne tudják őt megütni. Odahozta volna, hogy a vérem legelőször őreá hulljon, a legnagyobb bűnösre. És ő a csodálatos Papnővé vált volna oltáránál, a Tisztaság és a Bűn között, mert ő a szüzek és a szentek Anyja, de a bűnösök Anyja is.

De ő nem akarta. Elmélkedjetek az akarat hatalmán, aminek ti vagytok legfelsőbb bírái. Az által lehet részetek az égben vagy a pokolban. Elmélkedjetek azon, mit jelent kitartani a bűnben.

(9-303)