15. Aki téged, Szent Szűz a mennyben megkoronázott

A Szűzanya így számolt be mennyei boldogságáról Valtorta Máriának:

Alázatosságomban nem is gondolhattam arra a nagy dicsőségre, ami fenn volt tartva számomra az égben. Azt szinte biztosra vettem, hogy emberi testem, amelyet megszentelt Istennek hordozása, nem fog megromlani, mert Isten az Élet, és amikor Ő maga átjár és betölt egy teremtményt, ezzel mintegy bebalzsamozza és megőrzi a halál rontásától. Én nemcsak, hogy szeplőtelen maradtam, nemcsak egyesültem Istennel egy szent és termékeny ölelésben; hanem a méhemben rejtőző Istenség kisugárzása a legmélységesebben átjárt engem. De nem is gondolhattam arra, s ezért nem is kívánhattam azt, ami fenn volt tartva számomra az örökkévalóságtól kezdve: hogy ismét érezzem Fiam kezének érintését, az Ő ölelését, csókját, halljam hangját, saját szememmel lássam arcát. Elég lett volna számomra, ha ezekben a boldogságokban csak lelkem részesült volna, ez is már teljesen boldoggá tett volna. De annak tanúságául, hogy a Teremtő első gondolata az embert illetőleg az volt, hogy éljen és halál nélkül menjen át a földi Paradicsomból az égibe, az örök Országba, Isten azt akarta, hogy én, a Szeplőtelen, lelkemmel és testemmel ott legyek a mennyországban rögtön azután, hogy befejeződött földi életem. Én vagyok a biztos tanúságtevője annak, amit Isten elgondolt és akart az ember számára: hogy ártatlanul éljen, a bűnt nem ismerve, nyugodtan lépjen át ebből az életből az örök életbe, úgy, mint aki elhagyja egy háznak a talaját és belép a királyi palotába. Az ember anyagi testből és szellemi lélekből áll. Amikor beteljesült volna tökéletessége - Isten tervei szerint Istenhez és az Ő kegyelméhez hűségesen viszonyulva - átlépett volna a földről a Paradicsomba. Elérkezett volna a teljes világosságra, az égbe, ahol Isten, az örök nap világít. Isten odaállított engem a pátriárkák, próféták és szentek elé, az angyalok és a vértanúk elé, miután felvett lélekben és testben az égi dicsőségbe, és azt mondta:

- ,,Íme a Teremtő tökéletes műve. Íme az, akit én saját képemre és hasonlatosságomra teremtettem az emberek összes gyermeke között; az isteni teremtő erő remekműve, a világegyetem csodája, amely egyetlen lényben látja bezártan az Istenit - azt, aki örök, mint Isten, aki szellemi, értelmes, szabad és szent, - és az anyagi teremtményt, a legártatlanabb és legszentebb testben, aki előtt minden más élő a három teremtett világban térdet hajtani kényszerül. (Vö. Fil 2,5-11.) Íme Szeretetem tanúsága az ember számára, akinek tökéletes szervezetet és boldog sorsot terveztem az örökkévaló életben Országomban. Íme, bocsánatom tanúsága az ember, mint olyan számára, a Szeretet Háromsága akaratából, akit helyreállítottam és újjáteremtettem szemem számára. Ez a titokzatos próbakő, ez a jegygyűrű az ember és Isten között, ez Az, Aki visszahozza az első időket és napokat, és örömmel tölti el szememet, amikor szemlélem benne azt az Évát, akit teremtettem, és aki még sokkal szebb és szentebb, mert Igémnek az Anyja, és a legnagyobb bocsánat Vértanúja. Az ő Szeplőtelen Szíve számára, amely sose ismert semmiféle szeplőt, még a legcsekélyebbet sem: megnyitom az ég kincstárát, és fejére, amely sose ismerte meg a kevélységet, koszorút fonok ragyogásommal, és megkoronázom őt, mert ő számomra a legszentebb is, hogy ő legyen a ti Királynőtök.

''Az égben nincsenek könnyek. De az örvendetes könnyek helyett, amelyeket a lelkek ontottak volna, ha sírni tudtak volna, amelyet kisajtolt volna belőlük megindulásuk, látni lehetett ezek után az isteni szavak után a fények ragyogását, a legélénkebb színpompákban való tündöklést, a leghevesebb tűzzel égő szeretet fellángolását, és hallani lehetett az égi összhangnak leírhatatlan hangját, amelyben Fiamnak szava egyesült az Atyaisten dicséretével és örökre boldog szolgálóleányáéval.