12. Aki a mennybe felment

A mennybemenetel napjának reggelén Jézus bensőségesen elbúcsúzik Anyjától. Szinte vég nélkül csókolgatják egymást. Jézus keblére öleli Anyját. Igazán az Emberfia, aki elhagyja azt, aki a világra szülte Őt. És igazán az Anya, aki visszaadja Őt az Atyának, a Szeretet Zálogát, amelyet a Legtisztaságosabb kapott.

Isten csókolja meg az Istenanyát! Utána az Asszony, mint Teremtmény, letérdel Istene elé, aki mégis az ő Fia, és a Fiú, aki Isten, fejére teszi kezét, megáldja őt az Atya, Fiú és a Szentlélek nevében, utána lehajol hozzá és felemeli, és utoljára még egyszer homlokon csókolja. Mindez a Getszemáni-kertben történt, ahol egyedül sétáltak. Utána a ház felé mennek, ahol Jézus utoljára hosszú beszédet mond apostolainak, és megáldoztatja őket, mint az utolsó vacsorán tette. Az Olajfák-hegyére vezető úton már gyülekeznek mindazok, akiket Jézus meghívott, hogy utolsó áldását adja rájuk mennybemenetele előtt. Ott van a 72 tanítvány, a szent asszonyok, akik elkísérték Jézust útjain és a Kálváriára, Lázár, Nikodémus, Arimateai József, a pásztorok és még sokan mások. Jézus apostolaival felmegy a hegy csúcsára. Vele van Anyja, Lázár, és a pásztorok is. Félkörben veszik körül. A többiek kissé lejjebb állnak, egy tisztáson. Jézus egy nagy sziklán áll, ami kissé kiemelkedik a földből. A napfényben ruhája hófehéren tündököl, haja pedig aranyként. Isteni fény ragyog szemeiben. Kitárja karját, mintha mindenkit átölelne, nemcsak a jelenlevőket, hanem az egész földet, amelyet a tömeg jelképez. Felejthetetlen és utánozhatatlan hangján kiadja az utolsó parancsot:

- Menjetek! Menjetek az én nevemben, hirdessétek az evangéliumot a nemzeteknek a föld határáig! Isten legyen veletek! Az Ő Szeretete erősítsen meg titeket, az Ő Világossága irányítson, az Ő békéje lakjék bennetek az örökkévalóságig.

Jézus még szebbé válik, mint a Tábor-hegyén. Mindnyájan térdre esve imádják. Ő, miközben már felemelkedett a szikláról, még egyszer Anyja arcát keresi, rámosolyog oly kedvesen, hogy azt senki sem képes leírni... Ez utolsó istenhozzádja Anyjának. Száll, száll...A nap még fényesebben ragyog rá, az Istenemberre, aki Legszentebb Testével felszáll az égbe, és akinek dicsőséges sebei élő rubinokként ragyognak. A többi gyöngyfényként tündöklik a napfényben. Valóban a Fény nyilvánul ki itt, akárcsak születésének éjszakáján. Tündöklik a fényben, amint felszáll. Fénye felülmúlja a napét, Emberfeletti, mindennél szebb. És Jézus Krisztus, Isten Igéje eltűnik az emberek szeme elől a fénynek ebben az óceánjában... A mélységes csendben csak két hang hallatszik a földön: Mária kiáltása: ,,Jézus!'' és Izsák sírása. A többiek megnémultak és csodálkozva állnak ott egészen addig, míg két angyal emberi alakban meg nem jelenik, megszólítva őket:

- Galileai férfiak! Mit álltok itt égre emelt tekintettel? Ez a Jézus, aki közületek az égbe emelkedett, úgy jön el ismét, amint szemetek láttára a mennybe ment. (ApCsel 1,11)