11. Aki a halálból föltámad!

Mária rendületlenül hitt Fia föltámadásában. Vasárnap hajnalban így imádkozott jeruzsálemi szállásán:

- Jézus! Jézus! Nem térsz még vissza?... Ez a harmadik nap kezdete. Jézusom! Ne várj befejezésére ahhoz, hogy visszatérj az életbe, Mamádhoz, akinek szüksége van arra, hogy élve lásson téged, mert különben meghal halálodra emlékezve; akinek szüksége van arra, hogy téged szépnek, egészségesnek, diadalmasnak lásson, mert különben belehal arra emlékezve, hogy milyen állapotban hagyott el téged! Ó, Atyám! Atyám! Add vissza nekem Fiamat! Hogy lássam Emberként visszatérni, és ne halottként, Királyként és ne elítéltként.... Atyám, Atyám, hallgasd meg szolgálóleányodat.... Vigasztalj meg most, Atyám! Atyám, irgalom! Irgalom, Fiam! Irgalom, isteni Lélek! Emlékezz a te Szüzedre!

* * *

A kertben az őrök egy része alszik, másik része őrködik. Már hajnalodik. Ekkor keletről egy nagyon tündöklő meteor jelenik meg az égen, vakítóan ragyogó tűzgolyó, amely tűzpiros utat hagy maga után, nagyon sebesen szállva a föld felé, oly erős, káprázatos, félelmetesen szép fényt árasztva, hogy mellette a hajnalpír eltűnik. Az őrök csodálkozva figyelik. A fényt erőteljes, de összhangzatos hang kíséri, olyan, mintha egy nagykatedrális orgonái az Alleluja, vagy a Glóriára zendítenének rá. A mennyből jön ez az angyali alleluja, glória, amely Krisztus Lelkét kíséri, amint visszatér dicsőséges Testébe. A meteor leüti a Sír hasznavehetetlen zárját, összetöri. Félelmetesen villámlik és mennydörög, amikor a Világegyetem Urának a lelke visszatér, és megint reng a föld, akárcsak akkor, amikor elszállt belőle. Belép a Sírba, amelynek sötétje leírhatatlan világossággá változik, és a Lélek ismét egyesül a mozdulatlan Testtel. Mindez nem egy perc alatt játszódik le, hanem a percnek egy töredéke alatt, és a fény máris eltűnik. A Test mélyet lélegzik... Néhány percig semmi sem történik. A halotti lepel alatt a dicsőséges Test örök szépségbe öltözik,felébred a halálos álomból, visszatér a ,,semmiből'', él, miután meghalt. Szíve bizonyára ismét működni kezd, az erekben ismét keringeni kezd a benn maradt vér, működni kezd a tüdő, az agyat melegség, egészség, erő hatja át: gondolat van ismét a Testben. Egy szempillantás alatt talpra áll, ragyogó öltözetében, amely anyagtalan anyagból készült, természetfelettien szép és méltóságteljes. Annyira más, mint amilyennek utoljára látszott. Nincsenek rajta sebek, sem vér, csak az öt sebből sugárzik a fény, s fényben úszik az egész test is. Fényárad a töviskorona nyomaiból is, szíve tájáról is. De ez nem a föld szegényes fénye, sem a csillagok, vagy a nap szegényes fénye, hanem Isten fénye, mennyei fény, amelyet emberi szavakkal nem lehet leírni. Ez a Szentháromság mindent felülmúló izzása, amely erejével homályba borítja a mennyország minden fényét. Amikor kijön a sírból, két nagyon szép fényesség veszi közre, egyik jobbról, másik balról, de ezek fénye olyan, mint a csillagoké a nap mellett, s a földre borulva imádják Istenüket, aki mosolyogva hagyja el a sírkamrát, és visszatér, hogy ismét a földön járjon, amely szintén színekbe öltözik a felkelő nap első sugarára. Jézus áldását adja az éneklő madarakra, a szél kellemes illatot hoz, a világ olyan örvendetes látványt nyújt, hogy ez megsemmisíti a szomorú szenvedés minden emlékét.

* * *

Mária a földre borulva imádkozik szobájában még mindig. Hirtelen kinyílik ablaka és az első napsugárral együtt belép rajta Jézus. A zajra Mária felemeli fejét, és meglátja tündöklő Fiát, aki szép, végtelenül szebb, mint szenvedése előtt; mosolyog, él, fényesebb a napnál, fényből szőtt fehér ruhába van öltözve, és feléje közeledik. Mária feltérdel, kezét keresztbe teszi mellén, egyszerre sírva és nevetve mondja:

- Uram, Istenem! Így szemléli elragadtatva könnyben úszó arcával, amely megbékélt, nyugodt, mosolyog. Ő azonban nem szolgálóleányként térden állva akarja látni Mamáját. Hívja, kinyújtva feléje kezeit, amelyeknek sebeiből fény árad, még ragyogóbbá téve fénylő testét:

- Mama!

De ez nem a szenvedés előtti elbúcsúzás szomorú hangja, sem pedig a Kálváriára menet találkozásánál vagy a haláltusában kiejtett szó, hanem diadalkiáltás, öröm, felszabadulás, ünneplés, szeretet és hála hangja. És lehajol Édesanyjához, aki nem meri megérinteni Őt. Kezét könyöke alá teszi, és talpra állítja, szívéhez szorítja, és megcsókolja. Mária ekkor felfogja, hogy nem látomást lát, hogy Fia valóban feltámadt, hogy ez az ő Jézusa, Fia, aki továbbra is fiúi szeretettel szereti őt. Egy kiáltással nyakába ugrik, átöleli, csókolja, nevetve sír.

 Megcsókolja homlokán, ahol nincsenek többé sebek, fején, amely többé nem véres, ragyogó szemén, meggyógyult arcán, többé már nem dagadt száján. Utána megragadja kezét, megcsókolja kézfejét és tenyerét, a ragyogó sebeket, és hirtelen lehajol lábához, felemeli róla a ruhát és megcsókolja. Utána feláll, nézi, de nem meri...De Ő mosolyog és megérti. Feltárja ruháját mellén, és azt mondja:

 - És ezt nem csókolod meg, Mama, ezt, ami oly fájdalmat okozott neked, s amit egyedül te vagy méltó megcsókolni? Csókolj meg szívemen, Mama. A te csókod eltávolítja szenvedésemnek utolsó emlékét, és megadja nekem azt az örömöt, amely még hiányzik feltámadásom öröméből.

És Jézus keze közé veszi Anyjának arcát, és ajkát oldalsebéhez közelíti, amelyből a legragyogóbb fényárad ki. Mária arcát dicsfénnyel vonja be ez a fény. Ő csókolja, csókolja, miközben Jézus simogatja őt. Nem fárad bele a csókolásba. Olyan, mint a szomjúságtól gyötrődő ember, aki forrásból iszik, issza belőle az életet, amely eltávozott belőle. Most Jézus beszélni kezd:

- Mama, minden befejeződött. Most már nem kell többé siratnod Fiadat. A próba véget ért. A megváltás elérkezett. Mama, köszönöm, hogy megfogantál, felneveltél, segítettél életemben és halálomban. Éreztem hozzám küldött imáidat. Azok adtak nekem erőt a szenvedésben, azok voltak társaim földi és földöntúli útjaimon. Velem jöttek a keresztre és a limbusba. Tömjénként a Főpap előtt mentek... az égbe....Meghallgatást nyertek az Atyánál és a Szentléleknél... Megismerték azokat a pátriárkák és az új szentek...és az ő hálájukat közvetítem feléd, Mama, szüleid csókjával és József áldásával együtt. Az egész ég hozsannát zeng neked, Anyám, Szent Anya! Ez a hozsanna örökké tart! Nem hazug, mint amit néhány nappal ezelőtt nekem énekeltek. Most emberi ruhámban megyek Atyámhoz. Az égnek látnia kell a Győztest emberi ruhájában, amellyel legyőzte az emberek bűnét. De utána még eljövök. Meg kell erősítenem azok hitét, akik még nem hisznek, és akiknek hinniük kell, hogy másokat is segíthessenek a hitben, meg kell erősítenem a félénkeket, akiknek nagy erőre van szükségük ahhoz, hogy ellenállhassanak a világnak. Utána fölmegyek majd a mennybe. De nem hagylak egyedül téged, Mama!... Tied leszek a Szentségben, oly igazán, mint akkor, amikor engem hordoztál. Sose leszel egyedül.... Többé nem leszek elválasztva az Atyától. Te sem leszel többé elválasztva a Fiútól. És a Fiúval együtt birtokában leszel Szentháromságunknak. Élő égként a földön hordozod majd a Szentháromságot az emberek között, és megszenteled az Egyházat, te, a Papok Királynője és a Keresztények Anyja. Utána eljövök, hogy magammal vigyelek. És többé nem én leszek tebenned, hanem te Énbennem, Országomban, hogy még szebbé tedd a mennyországot. Mama, add csókodat áldásként; és vedd békémet társadként. Isten veled!